Fejlődési történetekhez szokott gondolkodásunk szívesen tekint a jelenkori valóságra úgy, mint valami réginek a tökéletesebb folytatására: a mai világ olyan, mint a régi, csak általában fejlettebb; a mai társadalom olyan, mint a régi, csak bonyolultabb; a mai gazdaság olyan, mint a régi, csak fejlettebb és bonyolultabb, és kapitalizmusnak nevezzük. Ez a gondolkodás nemcsak a hétköznapi ember észjárására jellemző, hanem már tetten érhető a nagy gazdaságtörténeti elbeszélésekben is.
Adam SMITH 1776-ban megjelent The Wealth of Nations – magyarul A nemzetek gazdasága – című munkája ebből a szempontból prototípusnak is tekinthető. Kevés történelmileg releváns és bizonyított adattal dolgozik,[1] s egész elmélete ideológiával és kortárs elméletekkel átitatott.[2] John HABAKKUK szerint ez nemcsak SMITH-re igaz, hanem minden közgazdasági gondolkodóra, aki történeti és történelmi valóságként igyekezett megérteni a gazdaságot. Ez a megértés ugyanis – legyen szó MARXról, MALTHUSról, RICARDÓról vagy MILLről – egy elméleti modell mentén történt. SMITH esetében ez a munkaérték és a munkamegosztás elmélete.[3] Ezért amikor például SMITH művében arról olvasunk, hogy a gazdaságtörténetet négy nagy korszakra lehet osztani – a vadászat (the age of hunters), a pásztorkodás (the age of shepherds), a fölművelés (the age of agriculture) és a kereskedelem (the growth of commerce) –, akkor látnunk kell, hogy valójában nem egy történeti munkával van dolgunk, hanem egy megértési folyamatról. Ezért releváns kérdés számunka, hogy mit akartak megérteni az 1700-as évektől kezdve sorra születő gazdaságtörténeti koncepciók.
Az organikus fejlődési történet elbeszélése helyett ahhoz az értelmezési hagyományhoz kapcsolódom, amely azt állítja, hogy a modern kapitalista piacgazdaság nem valaminek a folytatása, hanem valami radikálisan új. Annyira radikálisan új, hogy egyúttal radikálisan új kérdéseket vetett fel az etikai és teológiai gondolkodás számára is.
Az emberi kultúrának természetesen minden korban része volt a gazdálkodás és valamilyen gazdaság. Azonban – ahogy emellett később részletesen érvelni fogok – a modern kapitalista piacgazdaság az ember gazdasági tevékenységének olyan radikálisan új formája, hogy az is kétséges, egyáltalán összehasonlítható-e még a premodern gazdaságokkal. Ugyanis radikálisan mások voltak a gazdasági tevékenység lehetőségei, és radikálisan mások voltak a gazdaságok mögött húzódó emberi motivációk és célok is. Az értelmezési hagyomány kijelölésével azt is állítjuk, hogy ebben a kontextusban fogalmazódik meg a gazdaságetika alapkérdése, mint ahogy azt később látni is fogjuk.
A radikális változás sok „kemény” és „puha” változóval igazolható. Az alábbi grafikon (Gregory CLARK által publikált) a világgazdaság történetét mutatja be egyetlen változó, a keresetek alakulása mentén plasztikusan ábrázolva azt az óriási változást, amin a világ, különösen annak a nyugati része, az 1700-as években keresztülment. Ezt a változást a magyar származású amerikai közgazdász, POLÁNYI Mihály nyomán great transformationnek, azaz nagy átalakulásnak fogjuk nevezni.[4]

POLÁNYI szerint a nagy átalakulást elsősorban a piacok szerepének megváltozása jelenti. Abból indul ki, hogy „egyetlen társadalom sem képes természeténél fogva hosszabb ideig fennmaradni anélkül, hogy valamilyen fajta piacot hozzon létre; de a mi időnk előtt soha nem létezett olyan gazdaság, amelyet alapjaiban a piacok kontrolláltak volna”.[5] POLÁNYI szerint a gazdasági racionalizmus talaján állva könnyű volt belátni, hogy a haszonmaximalizálás elvének jó működéséhez több szereplő versenyére van szükség. Ezért a 19. század politikai programjának – a piacok liberalizációjának – következményeként a társadalmi együttélés egyre több területe nyílt meg a haszon kényszerelve előtt.[6]
Ezzel szemben CLARK azt hangsúlyozza, hogy a modern gazdaságot az ipari forradalom technikai vívmányai teszik radikálisan mássá, mint a premodern kor gazdaságait. Ugyanis szerinte a modern gazdaság létrejöttéhez az ún. malthusiánus csapda (Malthusian trap) meghaladására volt szükség. Thomas Robert MALTHUS volt az a közgazdász, aki 18. században a rendelkezésre álló demográfiai adatok alapján rámutatott arra, hogy ameddig a technikai innovációk nem érnek el egy kritikus tömeget, addig csak a népességszám növekedését fogják eredményezni, de nem vezetnek az életszínvonal emelkedéséhez. CLARK szerint ebből a csapdából jelentett kiutat az ipari forradalom, elsősorban a technikai innovációk számszerűségével.[7]
Tehát POLÁNYI és CLARK nyomán a modern piacgazdaság radikálisan más jellegének legalább két elemét már azonosítottuk: a modern gazdaság piacgazdaság és ipari gazdaság. Ugyanakkor ezzel még semmit nem mondtunk el a radikálisan megváltozott gazdaság legfontosabb „változójáról”, az emberről és arról a kulturális kontextusról, amely lehetővé tette a nagy átalakulást. Ugyanis ahhoz, hogy létrejöjjön az, amit az imént ipari piacgazdaságként határoztunk meg, az emberi gondolkodás és motiváció radikális átalakulására is szükség volt. A modern kor előtti ember számára többet dolgozni vagy termelni, mint ami a biztos életben maradáshoz szükséges, vagy egyáltalán a haszonra való törekvés értelmetlen cselekedet lett volna, ahogyan erre Peter URLICH is rámutat.[8] Az 1700-as évek óta azonban a nyugat világában többé már nem az. Nem értelmetlen és nem eleve erkölcstelen.
A modern kapitalizmusban élő és alkotó ember kanonizált értelmezését a nyugati szellemtörténetben a Nobel-díjas közgazdász, Gary S. BECKER nevéhez köthető behaviorista megközelítés,[9] az economic approach, azaz a gazdasági megközelítés jelenti, melynek lényegi állításai röviden összefoglalhatók. Az economic approach a cselekvő embert homo oeconomicusnak, vagyis gazdálkodó embernek tételezi, aki döntéseit racionális költség-haszon elemzésekre alapozza (rational choice theory), követve az általa maximálisan elérhető hasznot. Így egy olyan kényszer alakul ki,[10] amely mérnöki pontossággal rendezi el a szűkebb és tágabb értelemben vett gazdasági és társadalmi kérdéseket. Az economic approach elképzelés mélyén az a meggyőződés húzódik meg, hogy a racionalizmus tradíciójában felfedezett tudományos módszertani összefüggések alkalmazhatók az emberek együttműködésének leírására. Ez az a koncepció, amely nemcsak a modern közgazdaságtan, hanem más társadalomtudományok kialakulásához is elvezetett: a hit abban, hogy az emberi együttműködés matematikai képletekkel meghatározható. A nagy átalakulás eszerint azzal magyarázható, hogy a felvilágosult ember felismerte, hogy akkor jár el a legjobban, ha racionálisan követi önérdekeit.
Az, hogy az economic approach és a rational choice modellek sok szempontból meghaladottá váltak, nem számít igazán újszerű állításnak. Ahogyan Friedrich Wilhelm GRAF is rámutat, már az 1980-as években neves gondolkodók, köztük James M. BUCHANAN, tisztában voltak azok határaival.[11] Jelentőségüket ezért nem abban látjuk, hogy érvényes vagy releváns összefüggéseket fogalmaznak-e meg, hanem abban, hogy elvezettek minket a modern gazdaság emberi aspektusának megértésének kísérletén keresztül a morál és a gazdaság kérdéséhez. Amikor 1905 fordulóján először jelenik meg WEBER A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme[12] című korszakalkotó munkája, már szinte mindenki elfelejtette, hogy volt a világnak egy olyan állapota, amit nem a gazdasági racionalitás eszméje járt át. És ahogyan korábban is láttuk, arra a kérdésre, hogy miért jó a szabad piacgazdaság, mindenki számára egyértelmű volt a válasz, melyet rendszerbe foglalva először SMITH bontott ki: mert így racionális és logikus. A felvilágosodás emberének pedig ennél többre nem volt szüksége.
WEBER kérdésfelvetése éppen ezért radikálisan új: a racionális és materiális elemek mellett vajon milyen irracionális elem játszott szerepet a kapitalizmus szellemének kialakulásában? Weber válasza széles körben ismert, és következtetéseit a mai napig nagy konszenzus övezi: a kapitalista piacgazdaság kialakulásához vezető legfontosabb irracionális elem a protestáns etosz, pontosabban a kálvini puritanizmus etosza. Ahogy Peter ULRICH fogalmaz: a kálvinista etosz adta a modern piacgazdaság kialakulásához szükséges motivációs bázist.[13] NETHÖFEL és GRAF is egyetértenek abban, hogy WEBER alaptézise, miszerint a protestáns etika strukturális dimenziói a szekularizáción túlmutató hatással voltak az újkorra, még akkor is helytálló, ha egyébként elemzése módszertani szempontból kritizálható.[14] Ahhoz, hogy a kapitalizmus a nyugati világban megszülethessen, szükség volt a kultúrán belül az ember gazdasági tevékenységének és a morál kapcsolatának az újragondolására.
Anélkül, hogy megpróbálnánk állást foglalni abban a kérdésben, hogy a filozófiai, teológiai és etikai gondolkodás megváltozására volt-e szükség ahhoz, hogy radikálisan megváltozhasson az ember gazdasági tevékenysége, vagy éppen fordítva, azt mindenképpen le kell szögeznünk, hogy a nagy átalakulás nemcsak a gazdaságban érhető tetten, hanem az egész emberi kultúrában, beleértve a morált és az etikai gondolkodást is.
[1] Brewer, 2008.
[2] Habakkuk, 1972.
[3] Habakkuk, 1972, 306. o.
[4] Polányi, 1944.
[5] „No society could, naturally, live for any length of time unless it possessed an economy of some sort; but previously to our time no economy has ever existed that, even in principle, was controlled by markets.” Polányi, 1944, 45. o.
[6] Polányi, 1944.
[7] Clark, 2007.
[8] Ulrich, P., 1997, 143. o.
[9] Becker, 1992.
[10] Ezt a kényszert határozza meg Peter Ulrich úgy, mint „Sachzwang”. Ulrich, P., 1997, 141-174. o.
[11] Graf, 2004.
[12] Weber, 1995.
[13] Ulrich, P., 1997, 142. o.
[14] Nethöfel, 2001.
© 2026 Dr. Sándor Jenő | Adatkezelési tájékoztató